Emmi: egy pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezetésére

A Nemzeti Színház tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila pályázott.

A Nemzeti Színházat jelenleg is vezető Vidnyánszky Attila rendező, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke már korábban bejelentette, hogy újra pályázik az intézmény vezetésére, csütörtökön pedig az MTI-nek a színház megerősítette, hogy beadta pályázatát a vezérigazgatói posztra.

Az államtitkárság csütörtökön azt írta, hogy a pályázatot elbíráló bizottság várhatóan február 8-án fog összeülni.

A szakmai bizottság tagja Tardy Anna, az Emmi politikai tanácsadója, Császár Angela színésznő, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, Horváth Lajos Ottó színművész, Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház ügyvezető igazgatója, Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője, Kiss János Antal, a Győri Balett igazgatója, Hegedűs D. Géza színművész, rendező és Éliás János szakszervezeti képviselő.

A végső döntést arról, hogy ki vezeti 2018. július 1-től öt éven át a Nemzeti Színházat, a szakmai bizottság ülését követő 30 napon belül hozzák meg.



Forrás: MTI