Egész Európának példaértékű Szerbia kisebbségvédelmi modellje

Egész Európa számára példaértékű lehet az a kisebbségvédelmi modell, amelyet Szerbia megvalósított - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Szabadkán.

A kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel felavatta a felújított szabadkai zsinagógát, majd megbeszélésüket követően közös sajtónyilatkozatot tettek.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Szerbiának sikerült összehangolnia a saját nemzeti büszkeségét, a területi integritása melletti elkötelezettséget és kisebbségeknek biztosított autonómiával, miközben biztosította és bátorította is intézményeik működését.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország álláspontja szerint az Európai Uniónak olyan eddig kihasználatlan potenciálként kell tekintenie Szerbiára, amely újabb energiákkal gyarapíthatja az EU összerejét.

Kifejtette: Szerbia mindig számíthat Magyarországra, ha az uniós csatlakozásról van szó. Uniós tagállamként Magyarország tudja, hogy az EU-nak szüksége van Szerbiára, és az ország "nem probléma, hanem nagyszerű lehetőség" - mondta. Hozzáfűzte: ambiciózus népekkel kell bővíteni az uniós népek sorát, az EU-nak terjeszkedni, növekedni és erősödni kell, a Nyugat-Balkánon aktívabbnak és sikeresnek kell lennie, és Szerbia fontos ebből a szempontból, valamint nagy érték az EU számára.

Orbán Viktor szerint az egész világ meggyőződhetett, arról, hogy Szerbiának olyan vezetése van, amely képes stabilitást nyújtani, és ez nagy érték. Emellett a gazdasági állapotok tekintetében a fejlődés útja is megnyílt Szerbia előtt, a gazdasági adatok ezt mutatják - vélekedett.

A kormányfő a szabadkai zsinagóga korábbi felavatására utalva azt mondta: mindig felemelő, ha önérdek nélkül tehetünk valamit, és erre bizonyíték a zsinagóga megnyitása. A szerb és a magyar népnek is "nagy szíve van", és ez az esemény a kultúrához való viszonyukról is sokat mond - fogalmazott.

Úgy látja, "vannak nehéz idők, van válságkezelés", de közben nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindkét nép kultúrnemzet, és az elődeik által létrehozott értékeket meg kell őrizniük, mert ezek a nemzeti önbecsülésük részei.

Orbán Viktor végül üdvözölte Szerbia fejlődését, és azt mondta: "saját érdekünk is" Szerbia sikere, mert "a sikeres, jól menő Szerbia felértékeli Magyarországot is". Olyan szomszédokra van szükségünk, amelyekben van erő, dinamika, gazdasági teljesítmény - mutatott rá. Hozzátette: Magyarország hálás az együttműködésért Szerbiának.



Forrás: MTI / Bolczek Krisztina / Fotó: Koszticsák Szilárd