Úszó ob - Milák Kristóf junior világcsúccsal győzött

Milák Kristóf junior világcsúccsal nyerte a 200 méter pillangót az úszók debreceni országos bajnokságának szerdai nyitónapján.

Az első nap legjobban várt döntőjében a szám 18 éves junior világbajnokának - aki 100 méteren tavaly hazai közönség előtt ezüstérmet nyert a felnőtt vb-n - 1:52.71 perces ideje egyetlen századdal marad el Cseh László 2008-as Európa-csúcsától, amelyet a pekingi olimpiai döntőjében úszott. Milák ezzel az idővel az elmúlt három év összes világversenyén, avagy a kazanyi világbajnokságon, a riói olimpián és a tavalyi budapesti vb-n is győzött volna, s az elmúlt két szezonban az egész világon egyedül Cseh László tudott 1:53-on belül úszni, még a 2016-os londoni, májusi Európa-bajnokságon (1:52.91). Cseh most Kenderesi Tamás mögött a harmadik lett, ezzel a 32 éves sportoló pályafutása 148. érmét szerezte az országos bajnokságokon.

"Erre egyáltalán nem számítottam, függetlenül attól, hogy könnyítettünk a bajnokságra. Azt éreztem, hogy az első száz könnyen megy, és azt is, hogy a második száz fájni fog, de végülis nem volt annyira vészes. Igaz, hajrá most csak az utolsó huszonötön volt, nem az utolsó ötvenen. Nem tudom, hogy jött ez így össze. Örülök neki, persze, bár közben kicsit bosszant is az egy század, az tuti, hogy ezek után a százra még lazább leszek" - nyilatkozta Milák.

Nagy versenynek ígérkezett 800 méter gyorson Kapás Boglárka és Késely Ajna küzdelme, hiszen a 2016-os riói olimpia bronzérmese és a tavalyi indianapolisi junior vb másodikja ugrott medencébe, végül a rutinosabb Kapás végig vezetve magabiztos versenyzéssel nyert.

"Ahhoz képest, hogy a múlt héten kissé beteg voltam és még mindig köhögök, egészen jól éreztem magam úszás közben. A nyolcszáznál még nem hangsúlyoznám, hogy világranglista-harmadik idő, ez ilyenkor egyáltalán nem számít. A kétszáz pillangó is jó volt, csak azt sajnálom, hogy a nyolcszáz után kellett úsznom, mert így nem annyira jó az idő - az idén ugyanis ebben is szeretnék valami szép eredményt elérni" - mondta Kapás.

Az uszonyosúszók között világklasszisnak számító Senánszky Petra 50 méter gyorson győzött. "Alapvetően ez csak egy kirándulás, a lipcsei világkupára készülök, és maradok az uszonyos úszásnál. Itt kipróbáltam magam, az ötven gyors az a szám, amelyiket még be merem vállalni uszonyok nélkül" - fűzte hozzá. (FOTÓ)

Erdedmények:

férfiak:

50 m gyors:

1. Lobanovszkij Maxim (Győri Úszó SE) 22.32 másodperc
2. Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 22.42
2. Németh Nándor (Egri Úszó Klub) 22.55

100 m hát:

1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 54.83 másodperc
2. Kovács Benedek (Érd) 54.99
3. Zombori Gábor (Budafóka) 55.44

200 m pillangó:

1. Milák Kristóf (Érd) 1:52.71 perc
2. Kenderesi Tamás (Pécs) 1:54.14
3. Cseh László (Egri Úszó Klub) 1:56.45

100 m mell:

1. Szilágyi Csaba (Hódmezővásárhely) 59.74 másodperc
2. Christopher Rothbauer (SVS Schwimmen) 1:01.20
3. Takács Tamás (Egri Úszó Klub) 1:01.54

nők:

800 m gyors:

1. Kapás Boglárka (UTE) 8:24.39 perc

2. Késely Ajna (Kőbánya SC) 8:25.82

3. Juhász Adél (Kiskunhalasi ÚGYE) 8:46.53

50 m gyors

1. Senánszky Petra (Debrecen) 25.62 másodperc
2. Molnár Flóra (Délzalai Vízmű SE) 26.10
3. Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 26.15

100 m hát:

1. Burián Katalin (Egri Úszó Klub) 1:00.55 perc
2. Dobos Dorottya (Győri Úszó SE) 1:02.21
3. György Réka (Vasas) 1:02.41

200 m pillangó:

1. Kapás Boglárka (UTE) 2:09.39 perc
2. Szilágyi Liliána (BHSE) 2:10.20
3. Berecz Bianka (Kőbánya SC) 2:10.81

100 m mell:

1. Sztankovics Anna (Miskolc) 1:08.83 perc
2. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 1:09.97
3. Elena Guttmann (SVS Schwimmen) 1:10.37



Forrás: MTI / Fotó: Czeglédi Zsolt