Karcag díszpolgára lett Varga Mihály pénzügyminiszter
2018.08.18
Karcag díszpolgára lett Varga Mihály pénzügyminiszter
Díszpolgári címet adományozott Karcag önkormányzata Varga Mihály pénzügyminiszternek a képviselő-testület pénteki ünnepi ülésén.

A díszpolgári cím átadása előtt méltatták Varga Mihály eddigi életútját, politikai, szakmai pályafutását, a szülővárosához fűződő szoros kötődését.

A laudáció szerint Varga Mihály nyugodt, kiegyensúlyozott közszereplő, aki egyaránt "szót ért az egyszerű kunsági emberrel, de kiváló emberi és szakmai kapcsolatot képes kialakítani a nemzetközi pénzügyi világ vezetőivel".

A díszpolgári címet Dobos László (Fidesz-KDNP) polgármester adta át.

A pénzügyminiszter rövid beszédben köszönte meg az elismerést, s mint mondta, "mindannyian jeles elődök utódai vagyunk, mi vagyunk a magyar állam. Az a dolgunk, hogy fenntartsuk, működtessük ezt az államot, és olyan formában adjuk át utódainknak, hogy ők is büszkék tudjanak lenni rá".

Karcagon 1991 óta ismerik el díszpolgári címmel azok a munkáját, akik az élet különböző területein kiemelkedő teljesítmény nyújtottak egy kisebb vagy nagyobb közösség érdekében. A város legismertebb díszpolgára az Izraelben élő Avram Hershko (Herskó Ferenc) professzor, a kémiai Nobel-díjas 2005-ben kapta meg az elismerést. Rajta kívül díszpolgára a településnek többek között az időközben elhunyt Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekasmester, Bellon Tibor egyetemi tanár és Gergely János Széchenyi-díjas akadémikus.

A díszpolgári cím átadása része volt a nemzeti ünnephez kötődő nagykunsági kulturális napok rendezvénysorozatának. A nyitónapon Kenyeresné Zagyva Ágnes képzőművész Karcagról festett műveiből nyílt kiállítás, majd felvonták az országzászlót. A szombat fő attrakciója a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny 4. szakaszának rajtja lesz a város főterén. Vasárnap nyílt horgászversenyre várják a résztvevőket. Hétfőn az ünnep szellemében Szent István-napi szentmisét, aratófelvonulást tartanak, majd este operettgálával és tűzijátékkal zárják a 27. kulturális napokat.



Forrás: MTI / Fotó: Mészáros János

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat