Csomagolóanyag-üzemet adtak át Hatvanban

Hárommilliárd forintból megépült, 100 embernek munkát adó csomagolóanyag-üzemet adtak át csütörtökön a Heves megyei Hatvanban, az eseményen a pénzügyminiszter a gazdaság egyik erősödő pillérének nevezte a csomagolóanyag-ipart.

Varga Mihály hangsúlyozta: az elmúlt időszakban több lábra kezdett állni a magyar gazdaság; az autóipar, a mezőgazdaság és élelmiszeripar mellett az építőipar, papír- és gyógyszeripar egyes területei is erősítik a gazdaságot, és felzárkózik melléjük a csomagolóanyag ipar is. Az ágazat belföldi forgalmának értéke eléri a magyar GDP 1,6 százalékát, és jelentős szerepe van az exportban is - tette hozzá.

A hatvani Nordfilm Packaging Kft. 1,3 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében.

A pénzügyminiszter emlékeztetett rá, hogy a kormány 2015-ben indította a programot olyan vállalkozások számára, amelyek kiszorulnak a kis-és középvállalkozóknak támaszt adó uniós forrásokból, és a tervezett fejlesztést tőkehelyzetük nem teszi lehetővé. A Nordfilm Packaging Kft. ilyen vállalat, az üzem modern technológiája, az új eljárások, a magas hozzáadott értékű termékek igazolják a támogatást - tette hozzá.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy a harmadik negyedévben öt százalékkal bővült a gazdaság, és megismételte, az elmúlt években az egy-másfél százalékos nyugat-európai növekedés mellett Kelet-Közép-Európa volt az Európai Unió gazdaságának "húzórégiója".

Ha Európa meg akarja állni helyét a világpiaci versenyben, akkor szüksége van Közép-Európára és a magyar gazdaságra - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a várt 4,1-4,3 százalékos éves növekedés akár 4,5 százalékos is lehet, és mint hangsúlyozta, "mindez nem eladósodás, nem privatizációs osztogatás vagy állami vagyon leépítés mellett történik", mint ahogy zajlott az a 2000-es évek közepén.

Döntéseivel a kormány is segíti a gazdaság erősödését - tette hozzá,megemlítve a hatéves bérmegállapodást, a 9 százalékra csökkentett társasági adót, és a szochó több éves mérséklését úgy, hogy az adónem mértéke 2022 végéig 11,5 százalékra csökkenjen.

Varga Mihály azt is elmondta: az észak-magyarországi régióban is kedvező változás zajlik, 2010 és 2016 között több mint 32 százalékot tett ki az egy főre jutó hazai termék növekedése, Heves megyében 106-ról 130 ezerre nőtt a munkában állók száma.

Nagy-Kaszap László ügyvezető igazgató elmondta: a Nordfilm Packaging Kft. magyar tulajdonú zöldmezős beruházás, célja, hogy Kelet-Közép-Európa vezető csomagolóanyag-gyártójává váljon. A termelőüzem része egy modern mérőműszerekkel felszerelt labor, a gyártási folyamat központja a nyomtatás. A kft. a flexibilis csomagolóanyagok piacán az állateledel, élelmiszer és ital, higiénia és szépségápolás, a háztartás és vegyipar piacán kínálja majd termékeit.



Forrás: MTI / Fotó: Komka Péter