Mi Hazánk: bebizonyosodott, hogy a Momentum magyarellenes párt
2020.02.13
Mi Hazánk: bebizonyosodott, hogy a Momentum magyarellenes párt
A Momentum végleg bebizonyította, hogy magyarellenes párt - jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Toroczkai László arra hivatkozott: a Momentum politikusai annak az Opre Roma Pártnak az elnökével tárgyaltak, amely újabb Trianont szeretne, vagyis cigány tartományt akar létrehozni négy észak-magyarországi megyéből.

A Mi Hazánk felszólítja a politikai pártokat és a cigány szervezeteket, hogy zárják karanténba az Opre Roma Pártot, és nyilvánítsák ki, hogy az egységes szuverén Magyarország, vagy a szeparatisták oldalán állnak - tette hozzá.

Úgy vélekedett, a Momentum már korábban is bizonyította nemzetellenességét, hiszen a vezetői az "elszakított területek" magyar politikusaival szemben román, illetve szlovák jelölteket támogattak, továbbá a párt a kárpátaljai magyarokkal szemben az ukrán nacionalisták oldalára állt.

A Mi Hazánk azt követeli a Momentum vezető politikusaitól, hogy kövessék meg a határon túli magyarokat és Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye magyarjait, illetve mindazokat, akiknek fáj Trianon - mondta Toroczkai László.

Kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy egy korábban publikált, ám mára törölt interjúban a Momentum politikusai maguk mondják el, hogy havi rendszerességgel járnak egyeztetni Emmanuel Macron francia elnökhöz. Ez is azt bizonyítja, hogy a Momentum nem magyar érdekeket képviselő párt - mondta Toroczkai László.



Forrás: MTI

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat