2024.08.28
Több százan tüntettek a Madách Imre Gimnázium előtt
Mészáros Csaba kirúgása a korlátolt gondolkodás és a szűk látókör Holdról is látható bizonyítéka.
"Mi nem akarunk a jogtalan azonnali felmentések országában élni, és nem akarjuk elfogadni, hogy a Madách se lehessen Madách többé. Ezért vagyunk most itt, kiállunk Mészáros Csaba igazgató mellett, a volt és jelenlegi madáchos diákok és szüleik nevében" - hangzott el este a budapesti Madách Imre Gimnázium előtt, ahol a szerdán kirúgott Mészáros Csaba igazgatóért tüntettek több százan, a Barcsay utca gimnázium előtti része szinte teljesen megtelt.
A történelmet és földrajzot tanító Mészáros 2000 óta vezette az intézményt, és 1993 óta dolgozik az iskolában. A Belügyminisztérium a kirúgást azzal indokolta, hogy a gimnázium vezetősége bejelentette: az új tanévben nem veszik el a diákok mobiltelefonjait és más digitális eszközeit a tanítás előtt, hiába született egy ezt szabályozó rendelet. Mint írták "iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel."
Összesen hatan mondtak beszédet, volt és jelenlegi tanulók és szülők szólaltak fel. A legerősebb beszéd Madarász Éva színészé, volt madáchos szülőé volt, aki Bodor Johanna koreográfus szövegét olvasta fel, kiegészítve a saját gondolataival.
"Mészáros Csaba kirúgása a korlátolt gondolkodás és a szűk látókör Holdról is látható bizonyítéka. Az iskola tisztességes volt és őszinte. Szóltak előre, és magyarázatot adtak arra, miért és hogyan kezelik ők ezt a kérdést? Erre mi a válasz? Nem a szabály árnyalása történik meg, nem arra kíváncsi a szabályozó, hogy a tanárok milyen módszerrel tudják a diákokat megtanítani a 21. század kommunikációs eszközeinek ésszerű használatára. Nem! Mert nekik nem ez a lényeg. Fontosabb, hogy megalázó, tiszteletlen, durva, megleckéztető, kiskorúsító büntetés legyen a reakció, hiszen a hatalmi hiúság a lényeg" - mondta Madarász heves tapsvihar kíséretében, beszéde jobban aktivizálta a tömeget, mint a korábbiak.
Forrás: 444.hu / abc24 media / Fotó: Balogh Zoltán